Vállalati kultúra?

A lányok 15 évesek voltak, osztálytársak az egyik győri egyházi iskola gimnáziumában. Mindketten rajongtak a vízi sportokért, egyikük evezett, a másik kajakozott. Talán ez is közrejátszott abban, hogy hamar barátnők lettek. Az idei győri sárkányhajó-fesztiválon aztán egy baráti társaságból szerveződött hajóban megtapasztalták a sárkányhajózás szépségeit is, milyen nagyszerű érzés az, amikor a 16-20 ember egy ütemre, egy akarattal, egy lendülettel repíti előre a hajót a győzelemért. Megtanultak győzni a lányok, és megtanulták azt is, hogy vannak náluk jobb, erősebb, tapasztaltabb egységek, akiktől becsületes, tiszta, sportszerű versenyben nem szégyen vereséget szenvedni, sőt, barátkozni is lehet velük és tanulni tőlük. A győri versenyen szerzett élmények hatására mindketten nagyon örültek, mikor kiderült, hogy meghívták őket az egyik győri szolgáltató cég hajójába a mosonmagyaróvári Voluta-fesztivál sárkányhajó-versenyére. A lányok a győri futamokon szerzett tapasztalataikkal segíteni is tudták a hajóba most először beülő "újoncokat". Egyetlen közös edzés után nem túl nagy reményekkel utaztak szombaton Mosonmagyaróvárra, a verseny helyszínére. A csapat megismerkedett a körülményekkel, "letáboroztak" a strandon, majd a futamuk előtt fél órával elkezdték a bemelegítést, melyet a lányok vezényeltek le. Az első futamot nem túl egységes evezéssel sikerült megnyernie a csapatnak, és nagyon örültek, hogy a középfutamban folytathatják a versenyt. Az első furcsaság már ekkor feltűnt a lányoknak: az egyik mosonmagyaróvári multi-cég két kategóriában is indított hajót, és mintha ugyanazok az arcok tűntek volna fel a profi egységben is, mint akik a lányok csapatával azonos ("Első bálozók") kategóriában versenyző egységben indultak. A lányok nem tudták eldönteni, hogy ha valaki profi, akkor miért indulhat kezdőként is, illetve ha valaki kezdő, akkor hogyan van bátorsága profikkal versenyezni...? De nem foglalkoztak az esettel, egyszerűen jól érezték magukat, és szurkoltak az evezősöknek is, akik közt az evezős lány csapattársai versenyeztek. Sőt, az evezős lány maga is indult egy futamon, szerencsére nem ütközött az evezős-futam és a sárkányhajó-futam időpontja.

A második futamra megint bemelegítéssel hangoltak rá a csapattal, és a hagyományokhoz híven ők vezényelték a bemelegítő gyakorlatokat. A taktikai megbeszélésen a csapat megfogadta, hogy nagyon erős rajttal indítják a hajót, mert ez már a középfutam, itt jobb egységek ellen versenyeznek. Így is történt, a hajójuk nagyon elindult, és a középfutamot másfél hajóhosszal nyerték meg, kitűnő időeredménnyel. A lányok nagyon boldogok voltak, hogy a döntőbe jutott az egységük, és ettől kezdve a partról figyelték a lehetséges ellenfeleket. Ekkor tűnt fel a másik furcsaság a lányoknak: az előbb már említett mosonmagyaróvári multi első bálozós egységében csak négy hölgy evezett, az ilyen versenyeken szokásos hattal szemben. A lányok csapatában ezen a versenyen nyolc hölgy is versenyzett, a lányok voltak a legfiatalabbak a 15 évükkel, és egyikük anyukája volt a legidősebb a maga 41 évével. A lányok csodálkoztak, hogy miért nem egyenlő feltételekkel versenyeznek a csapatok, de aztán beletörődtek abba, hogy ez a verseny inkább a közös buliról szól, és nem a sportról. Később észrevették azt is, hogy a profi kategóriában a multi csapata húsz férfival állt ki a megyei napilap, a Kisalföld csapata ellen,ahol viszont tíz hölgy is evezett.

A döntőbe aztán a lányok csapata, a 16 férfival (köztük pár profival) felálló mosonmagyaróvári multi csapata, és még egy szimpatikus mosonmagyaróvári egység került. A lányok csapata látta, hogy sok esélyük nem lesz a győzelemre, mert mindkét ellenfelük hajójában csak négy hölgy evezett, de megfogadták, hogy mindent beleadnak, és becsületesen végighúzzák a versenytávot. A rajt után 15-20 evezőcsapás után aztán kiderült, hogy valami baj van: a lányok hajója erősen lemaradt, sőt, letért a pályáról, és végül nekiütközött a középen haladó egyik ellenfélnek. A versenybíró leintette versenyt, a csapatok partra szálltak és ekkor derült ki, hogy a lányok csapatának hajójában korábban eltört a kormánylapát, és ezt most a döntőben egy gondola-evezővel próbálták pótolni. A gondola-evező azonban nem bírta irányban tartani a közel két tonnás sárkányhajót, ezért lett a vége ütközés. A lányok és csapattársaik nem értették, hogy erről miért nem tájékoztatták őket előre, miért nem lehetett kipróbálni, hogy a hajó versenyképes-e a gondola-evezővel? A versenybíróság hosszasabb tanakodás után végül úgy döntött, hogy a három csapat két futamban versenyez, és az elért idők alapján határozzák meg a győztest. A lányok csapata a második futamba került, így végignézték, hogy a mosonmagyaróvári (piros pólóban versenyző) multi csapata kis különbséggel legyőzte a másik helyi egységet. Az időeredményük sokkal jobb volt, mint amit a lányok csapata aznap a korábbi két futamon elért, így belátták, hogy sok esélyük nincs a győzelemre. De továbbra is kitartottak amellett, hogy becsületesen, minden erőt beleadva végighajtják a versenyt, lesz ami lesz. A multi csapata vállalta, hogy ellenfélként evez majd a lányok csapatával is, de az ő időeredményük itt már nem számított.

A döntő futamra aztán a lányok csapata összeszedte minden erejét, figyelmét, erkölcsi tartását, így történhetett, hogy a nyolc hölggyel-lánnyal versenyző győri csapat legyőzte a multi csapatát, de nemcsak ebben a futamban, hanem 62 századmásodperccel jobb időt értek el, mint a mindössze négy hölggyel és néhány profival is felálló multi csapata. Óriási volt az öröm a lányok hajójában, mikor a versenybíróság sátrához visszatérve meghallották az eredményt! Mivel ők szálltak ki először a hajóból, sorfalat álltak az ellenfelek köszöntésére, pacsira nyújtott kezekkel. A legyőzött multi csapatából néhányan kényszeredett mosollyal csaptak az őket legyőző 15 éves lánykák tenyerébe, de hát a versenybíróság időmérését és a végeredményt nem lehetett megváltoztatni… Vagy mégis?

Az eredményhirdetésre először a harmadik helyezett óvári csapat tagjai vonultak a színpadra, köztük a négy hölggyel, és boldogan vették át a bronzérmeket, és egyéb ajándékokat. Ezután a mosonmagyaróvári multi csapata következett, de a lányok nem hittek a fülüknek: megosztott első helyezettként szólították őket! És az igazi meglepetés még ez után következett: a színpadon már hat hölgy mosolygott a csapat piros egyen-pólójában! A lányok értetlenül, kérdőn néztek egyikük szüleire és a többi felnőtt csapattársukra: hová tűnt a verseny tisztasága, az erkölcs, az etikus viselkedés, amit a lányok a családjukban, az iskolában és a csapattársaiktól is tanultak? De a csapattársak is tanácstalanok voltak, ezt ők sem értették. Végül nem maradt idő tanakodni, mert őket is a színpadra szólították, és megkapták az aranyérmeket, a tortát, a cseréphajót, az oklevelet és az ajándék sört. A színpadról lefelé jövet megütötte a lányok fülét a mögöttük álló multi csapat egyik tagjának kérdése: hol marad az ő aranyérmük? A lányok összemosolyogtak: akinek nem jó a becsületesen megszerzett ezüstérem, az nem érdemli meg a nem egyenes úton megszerzett aranyat!

Az egyik lány apukájaként ehhez csak annyit tudok hozzátenni, kérdezni: ezt a fajta magatartást vajon tréningeken tanítják az érintett multi cégnél? Vajon milyen értékeket tud felmutatni ez a vállalati "kultúra"? Sok erőt és egészséget kívánok a piros pólós multi PR-menedzserének, hogy a következő hónapokban ki tudja köszörülni a cége imidzsén esett csorbát! Már ha ez része a vállalati "kultúrájuknak"...

Győr, 2008-06-23

Kurdi Ferenc