Novák Ferenc

Kossuth-díjas koreográfus, rendező

Én olyan Magyarországot szeretnék, amely boldog, és nem fél semmitől. Most az ország egyik fele boldogabb, de közülük is sokan szoronganak: meddig tart a kiváltságos helyzetük? A másik fele meg fél, mert nem tudja: mikor ér véget mindaz, amitől úgy érzi, kívül került a partvonalon. Ettől aztán boldogtalan.

Sok oka van a lehetetlen helyzetnek. Huszonkét év alatt nem sikerült elrendezni azokat a dolgainkat, amelyekről az én generációm komolyan elhitte: mindenképpen el lesznek rendezve. Ám például a lehetetlen gazdasági törvények máig lehetővé teszik a zavaros meggazdagodást, ahogy a mai napig megoldatlan az ügynökkérdés.

A politika képviselői – tisztelet a kivételnek – általában semmiben sem szorgalmazzák a tisztánlátást. Hatalomra jutva minden oldal beéri annyival, hogy kinevez valakit, akinek az a dolga: találjon ürügyet, amivel feljelentheti az előző kurzus arra kiszemelt embereit. De a bíróság előtt általában kiderül, hogy az egész csak politikai cirkusz. Hála Istennek, ott azért még nem tartunk, hogy ártatlanokat büntessenek sorozatban. De ott sem, hogy olyan ügyek vádlottjait ítélnék el, amelyekben a jogorvoslat társadalmi szinten is oldhatná a feszültséget is. Talán még magában a bűnösben is.

Parti Nagy Lajos

Kossuth-díjas író

Olyan országot szeretnék, legalább a gyerekeimnek, amely magától értetődően az Európai Unió egyik parlamentáris jogállama, s ahol e demokratikus kereteket ép ésszel nem feszegeti senki.

Olyan országot, amely nem veti meg, nem hagyja veszni szegényeit, önnön alsó harmadát. Ahol az épülő futballstadionok árnyékában nem éheznek gyerekek tízezrei. Ahol nem írható bele pár óra alatt az alaptörvény nevezetű napiparancsba, hogy mostantól ezer évig a Fidesz uralkodik.

Olyan országot szeretnék tehát, ahol a többség a szavazatával állítja meg Orbán Viktor Teljhatalom Zrt.-jét, mielőtt az urak végképp legyűrik, saját és klienseik tulajdonává államosítják Magyarországot. Ahol le lehet és van kire leváltani őket. Olyan országot, ahol egy évvel a választások előtt világosan látszik, hogy melyik és mit akar az a demokratikus csoportosulás, amelyre a nem hülye, bár szisztematikusan alattvalóvá butított nép bátran adhatja (protest)szavazatát. Ahol végül farkasmosollyal és aprósüteménnyel nem toppan elém egy virtigli fideszdizőz, mondván, „az mind te vagy, de én mi vagyok?”, vagyis Fülkeufória hajszálra ilyen ország, hagyjak fel hát a példátlan, idegenszívű gyűlöletkampánnyal.

Grecsó Krisztián

író

Ma reggel az volt az egyik vezető hír, hogy Sopron, a hűség városa nyilvánosan szeretne hálálkodni Orbánnak, amiért az állam átvállalta a város adósságát. Nyilván nem a miniszterelnöki propagandagépezet találta ezt ki, és adta parancsba a hivatali hálát, hanem a hűséges és lelkes polgárok maguktól akarnak kedvesebb fiai lenni a vezérnek.

Azt is hallom, tapasztalom, hogy a sajtóban nem kell megparancsolni semmit, sokszor nincsenek is listák, amelyek segítik a tájékozódást, mi tilos, és mi nem. A kollégák magukat szorítják kalodába.

Tavaly márciusban Gyulán mondtam beszédet az alternatív ünnepen, a hivataloson Jókai Annát ünnepelte a kivezényelt tömeg. A mi családias megemlékezésünkön mindenki a spicliket figyelte. És ők tudták, kik mennek jelenteni a másképp gondolkodókról. Felső nyomásra voltak ott? Biztos?

Én olyan Magyarországot szeretnék, ahol a lélek és a szív szabad, egy olyan hazát, amely nem áhítja ilyen bizarr alávalósággal a saját megalázottságát, a rendelésre érkező diktatúrát.